Kedves Látogatóink!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Izsák városának, vagy ahogyan gyakran emlegetik, a Sárfehér szőlő hazájának honlapján. Hírneves szőlőnk az 1800-as évek utolsó harmadában jelent meg, mint helyi fajta, mely csak szűkebb térségünkben, az itt jellemző homoktalajon termeszthető eredményesen. A Sárfehér, amely mára eredetvédett hungarikumként, Arany sárfehér néven ismert itthon és külföldön, közel másfél százada öregbíti városunk jó hírnevét.
Izsák, igazi alföldi kisváros, mezőgazdasággal, szolgáltató- és feldolgozóiparral biztosítva a megélhetést a 6300 fős lakosságnak. Az itt élők kényelmét teljes infrastruktúra (vezetékes gáz, víz, villany, telefon, kábeltévé és szélessávú internethálózat, valamint szennyvízelvezető- és tisztító rendszer szolgálja. Emellett helyi újság és televízió segíti a naprakész, pontos tájékoztatást.
Önkormányzatunk és valamennyi izsáki egy emberként azon fáradozik, miként tudnánk, tudjuk még szebbé, élhetőbbé, vonzóbbá tenni szűkebb pátriánkat - úgy az itt lakók, mint az idelátogatók számára.
Amennyiben a honlapon látottak, olvasottak felkeltették érdeklődésüket, kérem, személyesen is látogassanak el városunkba - ha máskor nem, akkor a minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Sárfehér Napok három napos rendezvénysorozatára: kóstolják meg borainkat, élvezzék vendégszeretetünket, gyönyörködjenek látnivalóinkban!
Mondok József
polgármester










Kolon-tó
Városunkról