„Izsák és Kiskunmajsa otthonteremtő-és életpálya tervezést segítő programja” című projekt keretében Izsák Város Önkormányzata lakhatási pályázatot hirdet az EFOP-1.2.11-16 kódszámú
„ Esély Otthon” című pályázati felhívásra.
A felhívás célja olyan feltételek megteremtése a vidéki térségekben, amelyek révén a fiatalok számára reális alternatívává válik a helyben maradás, illetve az odaköltözés. Ennek eredményeként erősödik a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége, valamint egy olyan társadalmi-gazdasági környezet jön létre, amely hozzájárul a települések hosszú távú fejlődéséhez.
Izsák, mint konzorciumvezető, valamint Kiskunmajsa, mint konzorciumi partner a projekt keretében önálló lakhatási lehetőségek biztosításával javítja a fiatalok lakhatási körülményeit, ösztönző eszközökkel támogatja a fiatalok helyben maradását.
A pályázat tárgya: A pályázat keretében 1 db megüresedő lakás kerül használatba adásra.
A lakhatási lehetőség egy fiatal, pár vagy család részére legfeljebb 24 hónap időtartamra biztosított az Izsák, Kossuth L. u. 85. szám alatti projekt keretében felújított ingatlanban.
A lakás teljes felszereltséggel kerül átadásra.
Pályázatot nyújthat be 18–35 év közötti természetes személy, azzal, hogy a vele együtt költöző nagykorú személy esetében is fenn kell állnia az életkori feltételnek.
A tájékoztató nem teljes körű, a részletes felhívás és mellékletei a www.izsak.hu weboldalon olvasható.
A pályázat benyújtásának, beérkezésének határideje: 2026. június 1. (hétfő) 11:00 óra.
Tájékoztatás
Pályázati felhívás
1. melléklet
2. melléklet
3. melléklet
4. melléklet
5. melléklet
