Kedves Látogatóink!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Izsák városának, vagy ahogyan gyakran emlegetik, a Sárfehér szőlő hazájának honlapján. Hírneves szőlőnk az 1800-as évek utolsó harmadában jelent meg, mint helyi fajta, mely csak szűkebb térségünkben,  az itt jellemző homoktalajon termeszthető eredményesen. A Sárfehér, amely mára eredetvédett hungarikumként, Arany sárfehér   néven ismert itthon és külföldön, közel másfél százada öregbíti városunk jó hírnevét.

Izsák, igazi alföldi kisváros, mezőgazdasággal, szolgáltató- és feldolgozóiparral biztosítva a megélhetést a 6300 fős lakosságnak. Az itt élők kényelmét teljes infrastruktúra (vezetékes gáz, víz, villany, telefon, kábeltévé és szélessávú internethálózat, valamint szennyvízelvezető- és tisztító rendszer szolgálja. Emellett helyi újság és televízió segíti a naprakész, pontos tájékoztatást.

Önkormányzatunk és valamennyi izsáki egy emberként azon fáradozik, miként tudnánk, tudjuk még szebbé, élhetőbbé, vonzóbbá tenni szűkebb pátriánkat - úgy az itt lakók, mint az idelátogatók számára.

Amennyiben a honlapon látottak, olvasottak felkeltették érdeklődésüket, kérem, személyesen is látogassanak el városunkba - ha máskor nem, akkor a minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Sárfehér Napok három napos rendezvénysorozatára: kóstolják meg borainkat, élvezzék vendégszeretetünket, gyönyörködjenek látnivalóinkban!

Mondok József
polgármester

Köszöntő
  • Narrow screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default style
  • brown style
  • red style
Most itt van: Főoldal
Izsák Város weblapjai
Sárfehér Napok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tetézi Attila   
2010. augusztus 30. hétfő, 07:49

XXVII. Izsáki Sárfehér Napok
2010. szeptember 24-25-26.
Szüreti fesztivál, országos fogathajtó bajnokság, Várady Jenő és Nagy István Emlékverseny

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 30. hétfő, 07:56
 
Óvodai innováció - Madarásszunk! PDF Nyomtatás E-mail
Pályázatok - TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0151 (Kompetencia)

A TÁMOP 3.1.4 pályázati konstrukció egyik elemeként, a kötelező feladatok között szerepel az önálló intézményi innováció megvalósítása és közzététele.

"A pályázati kiírás szerint saját intézményi innováció az, amely:

a.. a helyi igényekhez igazodva,

b.. egyéni fejlesztésre,

c.. a nevelés-oktatás eredményességének fokozására,

d.. az esélyegyenlőség kiteljesítésére,

e.. hatékony és sikeres, az egyéni fejlődést támogató oktatási utak, programok, nevelési eljárások, tanulásszervezési módok kidolgozására, azok gyakorlati megvalósítására vállalkozik."

A témaválasztás egyik fő oka, hogy településünk sajátos jelleggel bír. Izsák település részét képezi ugyanis a Kiskunsági Nemzeti Park a Kolon-tóval és az ott élő páratlan állat és növényvilággal. Ezen belül is a madárvilág a (fehér gólya) áll a projekt középpontjában.

Ezt az anyagot a kompetencia alapú programcsomagon belül a játék, az érzelem, és az erkölcs központi témaköréhez kapcsolhatjuk. A projekt a komplex nevelés alapelvének érvényesítését követve dolgozza fel az anyagot.

A komplexitáson túl fontos cél volt a gyermekek közösségi nevelése, az egészséges életmódra nevelés iránti igény kialakítása, a szűkebb és tágabb környezet megismerése a településünk adta lehetőségek kihasználásával. A helyi adottságok felfedezése, védelme, erősíti a gyermekekben a környezetükhöz való kötődést, a település értékeinek megbecsülésével és védelmével a hazaszeretetüket is alapozhatjuk.

A gyerekek felfedezhetik, hogy a településünk milyen páratlan védett értékekkel (nemzeti park, Madárvárta) rendelkezik. Ezen értékek megismertetésével sokkal érzékenyebbé válhatnak a környezetük megóvására, melynek megtapasztaltatása elengedhetetlen annak érdekében, hogy a gyermekek és mi magunk ( pedagógusok, szülők) is szemléletmódot tudjunk váltani.

(Kovács Lászlóné)

Az innováció anyaga letölthető erről az oldalról!

Módosítás dátuma: 2010. június 25. péntek, 09:31
 
Tudásdepó-Expressz PDF Nyomtatás E-mail
Pályázatok - TIOP-1.2.3–08/1-2008-0052 (Könyvtár)

Tudásdepó-Expressz Kiskörős, Izsák, Kecel és Soltvadkert városokban (TIOP-1.2.3–08/1-2008-0052)

A dél-alföldi régió négy városa, Kiskőrös, Izsák, Kecel és Soltvadkert alkotta konzorcium európai uniós forrásból támogatást nyert a települések könyvtári szolgáltatásainak összehangolt infrastruktúra-fejlesztésére. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 60 384 271 Ft. A projekt a TIOP 1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - "Tudásdepó-Expressz" pályázat keretében valósul meg. A projekt keretében a kiskőrösi kistérség városi könyvtárainak összehangolt infrastrukturális fejlesztésére kerül sor. A fejlesztésnek köszönhetően új szolgáltatások kerülnek bevezetésre, ezáltal növelve az aktív felhasználók számát. Alapvető célkitűzés a könyvtári szolgáltatások színvonalának javítása, az oktatás-képzésben való szerepük növelése, közös internetes portál kialakítása. Az egész fejlesztés a fogyatékkal élők igényeinek figyelembevételével történik meg.
 

A projekt tartalma:

A projekt keretében a könyvtári program biztonságosabb, gyorsabb működtetése érdekében megtörténik a TextLib WinKliens használatára való áttérés. A hálózati modulok lehetővé teszik, hogy a könyvtárak egy közös lekérdező felületen kommunikáljanak, és a későbbiekben adatbázisaikkal kapcsolódjanak más könyvtári rendszerekhez és on-line olvasószolgálati funkciók bevezetése is megtörténik. Az új szerver, a webes hosszabbítás, előjegyzés modul biztosítja a használók számára, hogy bármikor elérjék könyvtárunkat, tájékozódjanak a náluk lévő dokumentumok kölcsönzési idejének lejártáról, igény szerint meghosszabbítsák azt, valamint dokumentumokat jegyezhessenek elő on-line módon.

A beszerzendő eszközök biztosítják a 24 órán át elérhető könyvtári szolgáltatások beindítását, bővítését, korszerűsítését. Megvalósulnak a részbeni önkiszolgálás feltételei.

A közös fejlesztésnek köszönhetően az intézmények koordinálják szolgáltatásaikat. A közös portálon összehangolt tartalomszolgáltatás (helytörténeti adatbázis, digitális tartalmak, közös lekérdező felület) biztosítja a kistérség könyvtári- és információszolgáltatását, így téve lehetővé a használókegyenlő esélyű kiszolgálását. A megvalósuló fejlesztések és a közös kereső által olyan megoldások kerülnek bevezetésre, melyeknek köszönhetően megvalósítható az olvasók egységes tájékoztatása, és gyorsabbá válik a dokumentumokhoz való hozzáférés.

Az intézmények képessé válnak a könyvtárközi kölcsönzés során az elektronikus dokumentumok fogadására és szolgáltatására.

A kialakított közösségi terek szolgálnak az olvasáskultúrát népszerűsítő, ill. a lakosság informatikai írástudását fejlesztő programok helyszínéül.

Kiskőrösön az olvasók katalógushasználata érdekében a felnőtt és gyermek olvasótérben is négy-négy katalógusfunkciót ellátó munkaállomás kerül elhelyezésre. Ezeken érhetik el használóink más könyvtárak katalógusait, adatbázisait, készíthetnek maguknak bibliográfiát szakszerű könyvtári segítséggel, időkorlát nélkül. Ezek felhasználhatók könyvtári órákon a katalógushasználat és az információkereső stratégiák gyakorlati tanítására.

A gyermekkönyvtári munka, a rendezvény-előkészítés megkívánja, hogy mindkét könyvtáros saját munkaállomással rendelkezzen, melyek kölcsönzésre is használhatók. Az olvasókat szolgálja a helyismereti részlegben elhelyezendő munkaállomás is, mely a katalógusfunkción túl a helyismereti kutatómunka informatikai feltételeit biztosítja.

Az oktatótérben elhelyezett munkaállomás és a projektor biztosítja az itt megrendezett olvasásnépszerűsítő programok, előadások, prezentációk, képzések technikai feltételeit.

Az elektronikus szolgáltatások és a kistérségi portál üzemeltetése érdekében a feldolgozó részlegben beállításra kerül egy munkaállomás, mely alkalmas a szükséges grafikai megoldásokra, weboldal szerkesztésére, adatbázisok, digitális tartalmak előállítására is. A beszerzendő fénymásoló berendezés biztosítja egyrészt a könyvtári munkafolyamatok során készült anyagok minőségi megjelenését, a könyvtári szolgáltatások, olvasásnépszerűsítő programok háttéranyagainak elkészítését, másrészt a használói igények színvonalas kielégítését.

A tervezett fejlesztés, hét gép üzembehelyezése lehetővé teszi az internet-hozzáférés mennyiségi és minőségi javítását, valamint lehetővé teszi a lakossági felhasználóképzés beindítását, és az iskolai oktatásban résztvevők rendszeres képzését. A könyvtár így támogatja a lakosságot a felnőttképzésben, az életminőség javításában, az egyéni versenyképesség növelésében.

A gyengénlátókat szolgáló eszközök és programok biztosítják a feltételeit, hogy a látássérültek is részt vehessenek felhasználóképzéseinken, és korlátok nélkül használhassák a könyvtár szolgáltatásait.

Soltvadkerten a könyvtár második emeletén kialakításra kerül egy 11 terminál elhelyezésére alkalmas oktatótér.

A könyvtár adottságai igénylik, hogy mind a gyermek, mind a felnőtt részlegben kettő-kettő terminál álljon a könyvtárhasználók rendelkezésére. Ezeken a terminálokon válnak elérhetővé a könyvtár által épített adatbázisok, digitális gyűjtemények is. Ezek a munkaállomások biztosítják, hogy a könyvtárhasználati órák során a tanulók megismerkedhessenek a katalógushasználattal, illetve az infomációkeresési stratégiákkal.

A Kecelen tervezett fejlesztésekkel lényegében egy teljesen új rendszer kerül kiépítésre. 19 új számítógépet helyezünk el. Az igényeknek megfelelően gyermekkönyvtári részlegben kerül elhelyezésre 1 tájékoztató munkaállomás, valamint 2 katalógusfunkciókat ellátó terminál. A felnőtt részlegben szintén elhelyezésre kerül 1 dolgozói munkaállomás, mely tájékoztató és szerzeményező feladatokat is ellát, valamint az olvasóknak 2 katalógusfunkciókat ellátó munkaállomás. A kölcsönzőpultnál jelenleg egy helyen történik mind a gyermekrészleg, mind a felnőtt részleg kölcsönzéseinek regisztrálása, ezért itt 2 munkaállomás üzembe helyezése is szükséges. A feldolgozó munkafolyamatok elvégzésére és a könyvtári anyagok webes előkészítésére, valamint az oktatóanyagok, propagandaanyagok elkészítésére 1 további munkaállomás beállítása szükséges. A könyvtár zenei részlegben történő tájékoztatásra, valamint a hanganyagok hallgatására és a látássérült eszközök használatára is beállításra kerül 1 munkaállomás.

A könyvtár oktatásban betöltött szerepének javítása érdekében egy térelválasztó elem elhelyezésével kialakításra kerül egy oktatási tér, ahol 8 számítógép kerül elhelyezésre. Ezek alkalmasak a tervezett lakossági tanfolyamok, képzések lebonyolítására, illetve a könyvtár így alkalmassá válik arra, hogy az iskolával szorosan együttműködve könyvtári órák helyszíne legyen, valamint segítse a lakosság részéről felmerülő információszolgáltatási  igények kielégítését.

A fent felsorolt gépek hálózatban történő biztonságos működését egy nagyteljesítményű szerver fogja biztosítani. A bevezetett új technika és annak köszönhetően a könyvtári rendszer lehetőségeinek teljes kihasználása elősegíti a digitális tartalomközvetítést is, ide értve a helytörténeti anyagok feldolgozását és közzétételét.

A beruházás során üzembehelyezett webes felületnek köszönhetően az olvasók tájékozódhatnak a könyvtári dokumentumok hozzáférhetőségéről, saját olvasói állapotáról, on-line szolgáltatásként jegyezhetnek elő dokumentumokat, informálódhatnak a náluk lévő dokumentumok lejáratáról, valamint meghosszabbíthatják azt. Szintén az olvasók gyorsabb és szakszerűbb kiszolgálását segítik elő az e-mail és az SMS modulok működtetése.

A könyvtár tervezett szolgáltatásainak megvalósítását segíti az egyéb technikai eszközök beszerzése: a filmklub, könyvtári órák és a különböző előadások színvonalát emeli a projektor használata. A helyismereti, helytörténeti állomány feldolgozását segíti a fényképezőgép beszerzése.

Izsákon a projektben sor kerül az állomány vonalkóddal történő ellátása, és a teljes olvasószolgálati munkafolyamatot lebonyolító programmodul használatára. A vonalkódos kölcsönzésnek köszönhetően kiküszöbölhetőek a számok beütésből adódó tévedések, pontosabbá, naprakészebbé válik a kölcsönzések nyilvántartása. Az olvasószolgálati funkciók így elsősorban az olvasók szempontjából bővülnek jelentősen. Lehetővé válik a WEB opac és a WEB opac Plusz modulok beépítésével saját adataik, a náluk lévő kölcsönzések megtekintése, meghosszabbítása, on-line előjegyzések lebonyolítása. A könyvtár így 24 órán keresztül elérhetővé válik. A könyvtáros számára lehetőséget biztosít az új modul az SMS-ben történő értesítésre, mely költséghatékonyabb és gyorsabb a postai értesítésnél.

A megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a kölcsönzőtérben 2 terminál kerül elhelyezésre, melyek a katalógusfunkciókon túl, biztosítják teljes nyitvatartási időben a könyvtár által épített adatbázisok használatát, valamint a könyvtári rendszer on-line szolgáltatásainak teljes körű kihasználását. Erre a funkcióra eddig nem volt biztosítva dedikált munkaállomás.

A nagyobb arányú internet-hozzáférés érdekében sor kerül 4 új terminál elhelyezésére. Ez a bővítés többcélú. Egyrészt a mindennapos internetelérést biztosítja a lakosság számára, másrészt helyszínéül szolgál a tervezett felhasználóképzésnek, melyet a könyvtár bővülő szolgáltatásai és a kistérségi együttműködésnek köszönhető új szolgáltatási felületek is szükségessé tesznek.

Külön tájékoztató munkaállomás kerül beállításra a gyermekkönyvtári részlegben, ami eddig szintén nem volt megoldott. Ugyanitt további munkaállomás üzembehelyezésével a gyermekolvasók számára is biztosítjuk a katalógushasználatot.

A megvásárolt könyvtári modulokkal megoldottá válik az egyéb dokumentumtípusok feldolgozása, és könyvtári rendszerbe illesztése. A könyvtári szolgáltatások bővítése kívánja meg egy új feldolgozó munkaállomás beállítását, mely nem csak a könyvtári dokumentumok feldolgozására szolgál, hanem a könyvtári rendezvényekhez, könyvtári órákhoz, felhasználóképzéshez kötött módszertani- és segédanyagok, propaganda anyagok elkészítésére is. Ezt a funkciót szolgálja a fénymásoló-berendezés, valamint a fényképezőgép beszerzése is. A munkaállomás rendelkezni fog olyan grafikai programmal, mely lehetővé teszi a közös weboldalra felhelyezendő anyagok elkészítését.

A könyvtári órák, és a lakossági olvasásnépszerűsítő programok megvalósítása során kerül kihasználásra a projektor és a hozzá kapcsolódó vetítővászon, melyeket szintén e projekt keretében kívánunk beszerezni.

A könyvtár adottságai megkívánják a könyvtárközi kölcsönzés lehetőségeinek mind hatékonyabb kihasználását. Ezt az igényt biztosítja az Ariel dokumentumküldő szoftver megvásárlása, mely lehetővé teszi a helyben gyűjtött dokumentumok közvetítését is.

A számítógépes rendszer bővítésekor a helyi igényeknek megfelelve a látássérült olvasóink igényeit szolgálják a beszerzésre tervezett eszközök. Mivel mind a gyermek, mind a felnőtt korosztály részéről érkeznek valós igények az eszközök iránt, egy részük a gyermekkönyvtárban, más részük az olvasóteremben található számítógépre lesz telepítve. 

Módosítás dátuma: 2010. június 09. szerda, 11:38
 
III. KOLON-KUPA FUTÓVERSENY PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Faragó Gábor   
2010. május 15. szombat, 16:16

II. Kolon-Kupa Futóverseny színhelye Az időjárás nem kedvezett az idei, III. Kolon-Kupa Futóverseny (Fornetti futókörverseny) résztvevői számára 2010. május 15-én.  A lovas pálya melletti erdősáv körül teljesen felázott a talaj, ezért a rendezők  a város útjain jelölték ki az útvonalat. A 10 km-es táv az Izsáki Horgász- és Pihenőpark tavai megkerülésével vált teljessé. Az egyre erősödő eső ellenére kicsik és nagyok egyaránt hatalmas lelkesedéssel vágtak neki  a választott távoknak.

Először a legkisebbek az ovis-futam 300 méteres távján futottak, majd az  alsó tagozatos gyerekek már 800 métert teljesítettek. A legtöbb induló a 2500 méteres távon volt, amelyet a nagyon elszántak duplán teljesítettek. A 10000 méteres táv versenyén nagy sikereket elért hosszútávfutókat és triatlonistákat is láthatunk, emelve a verseny színvonalát.

Külön köszönet és elismerés jár a verseny szervezőinek, akik a zord időjárás ellenére biztosították a verseny feltételeit. A III. Kolon-Kupa Futóversenyről bővebben majd az Izsáki Hírekben olvashatnak. Az itt látható néhány felvétel a verseny hangulatába ad betekintést:

Módosítás dátuma: 2010. május 16. vasárnap, 07:18
 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

Polgármesteri Hivatal

6070 Izsák, Szabadság tér 1.
Tel.:
(76) 568-060
Fax:
(76) 569-001
E-mail:
izsak@izsak.hu