KOSTKA LÁSZLÓ SZŐLŐTERMESZTŐI MUNKÁSSÁGA

  • by

1. A nemzeti érték megnevezése

KOSTKA LÁSZLÓ SZŐLŐTERMESZTŐI MUNKÁSSÁGA

2. A nemzeti érték szakterületi besorolása

AGRÁR- ÉS ÉLELMISZER GAZDASÁG

3. A nemzeti érték fellehetőségének helye

IZSÁK

4. A helyi értéktárba vétel sorszáma, ideje: 1/4/2015

Az izsáki helyi szőlő, a Sárfehér egyik legeredményesebb termesztője a híres festőművész Csontváry Kosztka Tivadar testvére, Kostka László (ő s-sel írta a nevét) gyógyszerész volt, aki a rézmészpor növényvédelmi felhasználásában is úttörő szerepet játszott, s művelési technológiájának, trágyázási módszerének köszönhetően 263 mázsa szőlőt termesztett holdanként. Ez a terméseredmény mindmáig világrekordnak számít.

Kostka László (1858-1918) birtokán, a Kostka-telepen (melyet Anna nővérével és Kostka Antal nevű unokatestvérével 1896-ban megvásárolt 70 hektárnyi homokterületen létesített) ezrek tanulmányozták szerte az országból, sőt külföldről is termesztési módszerét. Ennek lényege a peronoszpóra elleni rendszeres rezes védekezés, a 120×80-as sor- és tőketávolság, a tőkefejek állandó homok alatt tartása, a harmatgyökerek megtartása és a sima csapon való kétszemes terhelés volt, valamint a rendszeres szervestrágyázás. Kostka László 38 holdon termesztett szőlőt. Ebből 22 hold Sárfehér, 8 hold Kövidinka, 6 hold Olaszrizling, 2 hold Szlankamenka volt. 

Szőlőtermesztési módszerét bemutató munkája:

Kostka László új szőlőművelési albuma – Kecskemét 1913

Kostka László új szőlőművelési albuma  – Izsák 2013 (reprint kiadás a megjelenés százéves évfordulója alkalmából – Izsáki Hírek Kiskönyvtára 5.)