Emléktábla a Kostka-telepen

Kostka László volt birtokán emléktábla elhelyezésére került sor június 3-án. Az egykori híres izsáki szőlőtermesztőnk emlékének ily módon való megőrzését a kecskeméti Wojtyla Barátságközpont igazgatója Farkas P. József kezdeményezte. A megvalósításban Izsák Város Önkormányzata, a Royalsekt Zrt., és a Gedeon Birtok Kft., valamint a birtok mai tulajdonosai, a Horváth-Gyovai család közreműködtek.

Kostka László (a híres festő, Csontváry Kosztka Tivadar öccse) az 1890-es években költözött Izsákra, s maga fejlesztette módszerével helyi szőlőnk, egyik legeredményesebb termesztője lett. Művelési technológiájának, trágyázási módszerének köszönhetően 263 mázsa sárfehér szőlőt termesztett holdanként, mely terméseredmény mindmáig világrekordnak számít.


Az emléktábla avatásán jelen volt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament alelnöke, dr. Mák Kornél a megyei közgyűlés alelnöke, és Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke. Dr. Bozóky Imre alpolgármester köszöntőjében felidézte Kostka László izsáki működésének részleteit, eredményeit és jelentőségét.
Lezsák Sándor Arany János gondolatával kezdte köszöntőjét: „Valami jellel megjelöld, hogy szállásod volt ez a föld.” Mint fogalmazott e sorok is azt erősítik benne, s hiszi, hogy másokban is, hogy amíg megörökítjük az arra érdemesek emlékét, addig nem kell aggódnunk, hogy bajban vagyunk, addig lesz magyar nemzet. Elismeréssel említette az izsáki helytörténeti kiadványokat, cikkeket, amelyek település-szinten ugyanezt szolgálják. Mert azt, hogy mi történik a világban, csakis akkor tudjuk igazán jól értelmezni, keretbe helyezni, ha ismerjük a hely, a térség történetét is, s vannak jelek, amelyek ebben segítenek. Ezért fontos egy-egy ilyen kezdeményezés mint a Kostka-emléktábla elhelyezése.


Az emléktábla avatása és megkoszorúzása után a Gedeon Birtok borászatnál mini konferenciával folytatódott a program, melynek keretében Knábel László hegybíró a
sárfehér szőlőről, Tetézi Lajos a helyi szőlő sikeres időszakairól szólt. Dr. Mák Kornél, a Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy Bács-Kiskun lakóinak élete, sorsa a szőlővel, a borral szorosan összekapcsolódik. Közös felelősségünk, hogy a gazdákra, a borászatokra odafigyeljünk, ahogyan a borturizmusra is. Ezért a soron lévő hétéves turizmusfejlesztési programban mindenképpen helye lesz a borturizmus fejlesztésének is a megyében. Szorosan együttműködünk ebben a borászainkkal – húzta alá dr. Mák Kornél alelnök.

Szántó István a megyei értéktár bizottság elnöke arról szólt, hogy a sárfehér szőlő és a belőle készült termékek, valamint a Sárfehér Napok is bekerültek a helyi mellett, a megyei értékek közé. Hangsúlyozta, azért jelentős ez, mivel az értéktárak nemcsak a mának, hanem a jövőnek is őrzik az oda bekerült tételeket. Varga Árpád, a tanácskozásnak helyet adó Gedeon Birtok tulajdonosa a borászat rövid bemutatása után termékeik – köztük természetesen kiemelten is a sárfehér borának –
kóstolójára invitálta a vendégeket.