A 2020/21. bajnoki évben több korcsoportban versenyeztek az izsáki kézilabdások a KIKI SKFT egyesületben: teljes csapattal az U11 lány és fiú, U13 fiú és U14 lány, valamint néhány tehetséges sportoló lehetőséget kapott a lány és fiú serdülő, a férfi ifi és férfi NBII csoportban is. A tavaszi szezonban U9 lány és fiú korcsoportban is neveztünk csapatokat, de a pandémiás helyzet miatt az ő bajnoki fordulóikat eltörölték.
Ősszel a Magyar Kézilabda Szövetség korosztályos bajnokságaiban versenyeztünk. A járványügyi helyzet súlyosbodása miatt eleinte csak a mérkőzések lebonyolításában hoztak szigorításokat. A szurkolók kizárásával, a különböző járványügyi előírások betartása mellett, csak zárt kapus mérkőzések megrendezését engedték. Az edzéseken a leigazolt, a bajnoki fordulókra felkészülő sportolók vehettek részt. A téli leállás, pihenő után nagy érdeklődéssel vártuk a tavaszi folytatást. Az első fordulók mérkőzéseit sikerült lejátszani, de a Covid helyzet súlyosbodása miatt több lépcsőben ugyan, de eltörölték a további fordulókat az utánpótlás korosztályaiban. Szerencsére a gyerekek lelkesedése, kitartása megmaradt!
A nyári pihenő előtt, a könnyítéseknek köszönhetően, Országos Gyermek Kupa néven a korábbi sorsolásból merítve, az utolsó fordulók mérkőzéseit sikerült megrendezni. Szinte mindegyik csapattal sikerült részt vennünk azokon. Jó volt ismét a pályára lépni! A nyári pihenő előtt ismét edzőtáborral zárult a szezon azok részére, akik versenyeztek a bajnoki fordulókban. Már hagyományosnak mondható, hogy Nemesnádudvaron edzhettek kéziseink két egymást követő héten. A serdülő és ifi játékosokat a fiatalabb sportolók váltották. A szállás az eddig megszokott panzió felújítása miatt Hajóson a Kovács Borházban volt. A meleg időjárás megnehezítette a munkát az edzéseken, de a szálláshely rekreációs lehetőségei megkönnyítették a pihenést.
Egyik sportolónk lehetőséget kapott arra, hogy egy élvonalba tartozó klubban kézilabdázzon tovább! Csomor Szonja a következő bajnoki évet az FTC Kézilabda Akadémiájának játékosaként folytatja. Sok sikert, kitartást kívánunk neki! Hiányozni fog a csapatból!
Szabóné Pápa Edit, Szabó József