Megemlékezés ’56 hőseiről

Október 23-án 17 órakor a Művelődési Házban emlékeztünk ’56 hőseire.

Dr. Bozóky Imre alpolgármester úr köszöntőjében külön is kiemelte a forradalom alatt tevékenykedő izsákiakat. Dr. Mák Kornél úr, a Megyei Közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében felidézte az Alföld, azon belül Bács-Kiskun Megye helytállását, áldozatvállalkását az 1956-os forradalom idején. Egyebek mellett arról is szólva, hogy a forradalmi események alatt hetvennégy sortűz volt a megyében, s 12 halálos ítéletet hozott a megtorló hatalom, melyekből nyolcat végre is hajtottak.

Mák Kornél előadása után a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjainak műsorát láthatták a megjelentek.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők megkoszorúzták az ’56-os emlékművet a főtéren.