Izsák kincsei a piaccsarnokban

November 16-án, kedden „Izsák kincsei” címmel tartottak helyi termelők termékbemutatót és kóstolót az új piaccsarnokban. A program keretében, a Zöld Város projekthez kapcsolódóan, tizenhat magyar kőris is elültetésre került.


A 8 órakor kezdődött programban tizenhárom izsáki termelő, vállalkozó vett részt, akiknek köszönhetően a piacra látogatók szebbnél-szebb és finomabbnál-finomabb termékekkel ismerkedhettek meg.


A Tű&Cérna standján már karácsonyra hangolódhattak az érdeklődők az ott bemutatott különféle ajándék- és díszítési ötletekkel.


Az Anna-Bella Méhészetnél viaszgyertyákat láthattak, valamint mézet kóstolhattak az érdeklődők.


Lévai Péterné, úgynevezett foltvarrással készít szép, praktikus, kedves ajándéknak is igen kiváló tárgyakat, amelyek között találhatók úgy dísznek, mint praktikus használatra valók is. Szép kollekcióval érkezett a bemutatóra.


A Mészáros Családi Gazdaság pékségében Királybúzából készült kenyereket, pékárukat lehetett kóstolni. Mészárosné Nelli elmondása szerint vissza kell térni a klasszikus kenyérsütési technikákhoz, ezért is csak kizárólag kovászolt alapanyagot használ.


A Garabonciás Kft. Ars poeticája: “Rendelkezésre álló szaktudásunk, technológiánk és műszaki eszközeink segítségével elsősorban kiváló és folyamatosan ellenőrzött minőségű kecsketejből, valamint tehén- és juhtejből előállított tejtermékeket gyártunk és forgalmazunk.” Ezeket a széles körben keresett minőségi termékeket lehetett kóstolni standjukon.


A Gedeon Birtok Kft., Varga Árpád borászata, az alapító kitartó szorgosságának, a szőlő és bor iránti elkötelezettségének, valamint az izsáki szőlészeti, borászati hagyományok következetes és szakszerű továbbvitelének köszönhetően, kiváló – köztük díjnyertes – borokat kínál a hazai és külföldi fogyasztóknak. A kóstolón is ezekkel szerepeltek.


A Kett Családi Gazdaság különleges almalekvárokkal, almából készült aszalvánnyal, almalével mutatkozott be. Az érdeklődők fahéjas, epres, fehér csokoládés, s aszalt szilvás almalekvárokat is kóstolhattak.


Gyallai Imre egyéni vállalkozó hentes kiváló, a hagyományos házias ízeket felvonultató minőségi húskészítményeit kínálta a kóstolón.


A Royalsekt Zrt. kóstolón felvonultatott termékei között többszörös díjnyertes pezsgőik is szerepeltek. A családi cég a több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodva állítja elő az itthon és külföldön egyaránt kedvelt italait, Európa egyik legnagyobb pezsgőpincészetében.


Az Izsáki Házitészta Kft. tulajdonosai megmaradtak a hagyományok, a tradicionális receptúrák mellett, ragaszkodva a házitészta jelleghez, annak minden technológiai, minőségbeli eleméhez. Nem véletlen, hogy nemcsak itthon, hanem számos külföldi országban is népszerűek házias termékeik. A kóstolón tésztáikból készült vargabélest kínáltak.


Az Odett Bútorszalon 1998 óta készít kárpitos kényelmi termékeket. Főként olyanokat, amelyek más hasonló vállalkozások kínálatában nem találhatók meg. Igényes kidolgozás, minőségi alapanyagok, ezek jellemzik termékeiket. A bemutatón is ilyenekkel találkozhattunk.


A Kürtős Büfé, a piaccsarnokban működő kis üzlet ízletes lángossal, kürtős kaláccsal, kenyérlángossal és házi süteményekkel várta a kóstolókat

Az Eleven – Porta, Rácz Sándorék családi vállalkozása közel negyedszázada termeszt búzát, árpát, rozsot, kukoricát, zabot, olyan módszerekkel, hogy azok megőrizzék éltető erejüket, s eleven táplálékul szolgáljanak. A bemutatón kövön őrölt lisztjeikkel, azokból sütött termékekkel, valamint általuk termelt napraforgóból préselt olajjal, sőt legújabb termékükkel, a szintén általuk termesztett búzából készült királybúzasörrel is megvendégelték az érdeklődőket.