Mága Zoltán jótékonysági koncertje Izsákon

Március 31-én teltházas jótékonysági koncertet adott Izsákon a katolikus templomban Mága Zoltán Príma Primissima- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.

Mint az izsáki közönséget köszöntve elmondta, „Százszoros köszönet” jelszóval idén február 26-án immár harmadszorra indította útjára 100 templomi jótékonysági koncertsorozatát, azzal a változatlan szándékkal, hogy ökumenikus karitatív missziójával köszönetet mondjon a koronavírus elleni védekezésben dolgozóknak és segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű, vagy gyógyulásra váró gyermekeknek, kórházaknak, árváknak. Az előző két év karitatív sorozatának hangversenyein több mint 250 ezer ember vett részt melynek köszönhetően több száz millió forint értékben tudtak segítséget nyújtani.

Az izsáki esten vendégművészként Fischer Mónika, Bocsér Gergely operaénekesek, valamint Szulák Andrea közreműködött. Kísért a Budapesti Kamarazenekar. Ismert
zeneművekben, köztük magyar klasszikusokban gyönyörködhetett a vastapsokkal nem fukarkodó közönség, akik nemegyszer felállva ünnepelték a nagyszerű élményt adó művészeket.

Mága Zoltán arról is szólt, hogy a világ számos országában, különböző közéleti méltóságok előtt játszott már, s számos anyagilag csábító ajánlatot kapott, hogy telepedjen ki valamelyik országba, de nála erről szó sem lehet. Ő szülőhazáját, Magyarországot szereti, mert jó itt élni. Felnőttként, művészként és gyermekként. Utalva az április 3-ai választásra és népszavazásra külön is kérte a jelenlévőket, hogy szavazataikkal járuljanak hozzá, hogy ez így is maradjon, s ahhoz is, hogy kisgyermekeinket se traktálhassák nem nekik való tartalmakkal az iskolákban óvodákban. Mága Zoltánnak és művésztársainak dr. Bozóky Imre alpolgármester köszönte meg a lélekmelengető, nagyszerű estet. Az eseményen részt vett Lezsák Sándor képviselő, az Országgyűlés alelnöke is.

Tetézi Lajos